Mozdulj EGYÜTT Debrecen!

Mozdulj EGYÜTT Debrecen!

2025. május 1. 08:00 - május 10. 23:59

Debrecen városa évek óta elkötelezetten támogatja az egészséges életmódot, azon belül is kiemelten a rendszeres testmozgást. Ezt az elkötelezettséget most még látványosabban szeretnénk bemutatni egy nagyszabású, városi összefogás keretében. 2025 májusának első harmadában (május 1-11.) elindítjuk a „Mozdulj EGYÜTT Debrecen – 10 nap a mozgás jegyében” kampányt, amely során városunk szervezetei együtt demonstrálhatják, milyen komolyan veszik az egészséges életmód népszerűsítését.

Az időpont sem véletlen választás: a kampány időszaka egybeesik a nemzetközileg is elismert „Challenge Day”-jel, melynek célja, hogy minél többen mozogjanak közösségben. Ezen felül kampányunkkal május 6-án méltón ünnepeljük meg a Magyar Sport Napját is.

A tíznapos programsorozat keretében számos meglévő városi és egyetemi rendezvény kapcsolódik össze, amelyek koordinációját a Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter és a Debreceni Sportcentrum segíti. Célunk továbbá, hogy új szervezeteket és közösségeket is bevonjunk, ezzel még színesebbé és változatosabbá téve a kampányt. Bár az egyes események önállóan kerülnek megrendezésre, kommunikációjukat és időbeni összehangolásukat központilag támogatjuk. A kampány végén egy átfogó aktivitásbecsléssel szeretnénk számszerűsíteni, és látványosan megmutatni, hogy Debrecen városa és szervezetei milyen eredményesen állnak ki a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód mellett.

Mozogjunk együtt, mutassuk meg közösen, hogy Debrecen valóban az aktív élet városa!

A kampányhoz csatlakozó rendezvények:

deac logó
2025. május 1. 10:00–15:00
Idén a Mozdulj, Debrecen és az országos Sportoló Nemzet programhoz is csatlakozva várunk Téged és kedves családodat az újra megrendezésre kerülő DEAC Családi napon ahol a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki megtalálja közösségünkben, amit keres!
jégcsarnok
2025. május 9. 18:00–20:30
Koriznál, de nincs jég?! Hiányoznak a szombat esti jégdiszkók és a haverok? Hidd el, tudjuk min mész keresztül. Éppen ezért május 11-én este fittyet hányunk arra, hogy nincs jég a jégcsarnokban és megrendezzük az első GÖRDISZKÓT!
X. VELED KEREK A VILÁG SPORT- ÉS CSALÁDI NAP
2025. május 24. 09:00–14:00
Találj kedvenc sportodra, vagy hagyd, hogy az találjon rád! Az idén 11. Veled kerek a világ sportnapunkon közel 30 mozgásforma várja, hogy beleszeress valamelyikbe. Tedd meg az első lépést afelé, hogy a sport az életed részévé váljon!

A kampányhoz csatlakozó események, aktivitások:

A Mozdulj, Debrecen! program hagyományos elemei:

2025. május 1. 08:00 - május 10. 20:00
DMJV Önkormányzata a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karával, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézettel, valamint a Debreceni Sportcentrummal összefogva ingyenes sportolási lehetőséget biztosít mindenki számára a város több pontján.
2025. május 5. 08:00 - május 9. 20:00
A Mozdulj, Debrecen! Iskolaprogramban részt vevő 44 intézmény a „Mozdulj Együtt Debrecen” keretében sor- és váltóversenyekkel színesítik a heti 2 alkalommal zajló mozgásos alkalmakat. Az iskolaprogramos események zárt körűek, így csatlakozni külön nincs lehetőség.

Fitnesz termek nyílt napja:

2025. május 1. 08:00 - május 10. 22:00
2025. május 01-től 10-ig lehetőség van az edzések kipróbálására, gyerekeknek is. Telefonos jelentkezés szükséges!
2025. május 7. 06:00–22:00
Minden szolgáltatásunkat díjmentesen próbálhatsz ki! Fitness és kardio szekciók, boulder -falmászás, csoportos óra (előzetes foglalás szükséges!), fallabda (előzetes foglalás szükséges!). Emellett a 6 havi bérletünket kiemelt AKCIÓS áron vásárolhatod meg!
2025. május 7. 06:00–22:00
Vezér Fitness NYÍLT NAP 2024. május 7-én kedden! Minden szolgáltatásunkat díjmentesen próbálhatod ki! Sportoljunk együtt egész nap! Fitness és kardió terem 06:00-22:00 között; Csoportos óra (előzetes bejelentkezés szükséges!)
2025. május 7. 08:00–20:00
Termünk szeretettel vár minden érdeklődőt május 7-én funkcionális fitnesz / crossfit csoportos óráin az alábbi időpontokban:   09:00, 11:00, 16:00, 18:00 (basic cross óra foglalása szükséges)   Valamint van lehetőség kipróbálni talaj pilates óránkat : 14:00- tól   Az órákra történő bejelentkezés regisztrációhoz kötött
2025. május 8. 07:00–21:00
Sportoljunk együtt egész nap! Minden szolgáltatásunkat díjmentesen próbálhatod ki! Fitness, kardió és crossfit terem 07:00 -21:00 között, Power plate, csoportos órák 08:30-09:30, 17:00-18:00, 18:00-19:00 (előzetes bejelentkezés szükséges!)
2025. május 10. 00:00–23:59
Minden szolgáltatásunkat díjmentesen próbálhatsz ki: edzőterem, csoportos órák (előzetes regisztráció szükséges!). Amennyiben az eseményt követő 24 órában bérletet vásárolsz, 10% kedvezményben részesülsz.

A kampányhoz csatlakozó cégek, vállalatok zárt körű aktivitásai:

2025. május 1. 08:00 - május 10. 20:00
A Teva Gyógyszergyár Zrt.  és a TAPI Hungary Industries Kft. is csatlakozott a 2025-ös Mozdulj EGYÜTT Debrecen! programhoz.
2025. május 1. 08:00 - május 10. 20:00
Programként a nagyerdei futópályán tervezünk futni a kampány hetén, munka után néhány lelkes kollégával.
2025. május 1. 08:00 - május 10. 20:00
A SZINORG csoport közösségépítő programsorozatot szervez munkatársai számára a „Mozdulj EGYÜTT Debrecen” kampányhoz kapcsolódóan, amely a mozgás és az aktív kikapcsolódás mellett azt is célozza, hogy közelebb hozza kollégáihoz azokat az épületeket és fejlesztéseket, amelyek az ő munkájuk és hozzájárulásuk révén valósulhattak meg.
2025. május 1. 08:00 - május 10. 20:00
A Teva Gyógyszergyár Zrt.  és a TAPI Hungary Industries Kft. is csatlakozott a 2025-ös Mozdulj EGYÜTT Debrecen! programhoz.
2025. május 1. 08:00 - május 10. 20:00
A HSA Group is csatlakozott a Mozdulj EGYÜTT Debrecen programhoz, melynek keretein belül a cégcsoport debreceni központjában dolgozó kollégákat kerékpáros kihívásra invitálják és EGYÜTT körbe tekerik egész Debrecent.
2025. május 1. 08:00 - május 10. 20:00
Az RR Donnelley Magyarország Kft. május hónap során az alábbi kezdeményezésekkel buzdítja mozgásra kollégáit csatlakozva a Mozdulj EGYÜTT Debrecen! programsorozathoz.
2025. május 5. 00:00 - május 10. 23:59
Idén számos izgalmas programmal készültünk kollégáink számára, hogy mindenki találjon kedvére való tevékenységet. Két olyan aktivitást is rendezünk, amiben az irodaházban tartózkodó két másik cég – az Éltex és a PwC – is részt tudnak venni, a székes jógát és a lift mentes napot. Ezek mellett a munkatársaink darts versenyben, alkoholmentes sörpongban és padelezésben próbáltathatják meg magukat, valamint idén újból többen is részt vesznek majd tőlünk a Krones Charity Run-on is.
2025. május 5. 09:00–09:45
Különleges környezetben, a Kölcsey Központ tetőteraszán szervezünk egy könnyű, átmozgató jógaórát, valamint városi sétára hívjuk a munkatársakat, amelyen a belvárosi falfestményeket fedezzük fel. A vezetett séta közben érdekes történeteket hallhatnak az alkotásokról az érdeklődők. 
2025. május 6. 08:00
A Diehl Aviation Hungary Kft. debreceni mérnök és szolgáltató központja május 6-án házi darts bajnokságot, május 8-án pedig irodai tornát szervez a dolgozói számára, ezzel csatlakozva a Mozdulj EGYÜTT Debrecen kampányhoz.
2025. május 6. 09:00–10:00
Dolgozóink számára könnyed, irodai tornát tervezünk a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ gyógytornászainak közreműködésével.
2025. május 7. 08:00 - május 8. 09:00
A kihívás hetében két közösségi sporttevékenység valósul meg: Futball – 2025. május 7. (szerda) Barátságos mérkőzés keretében mozgatjuk meg a csapatot, amelynek célja a közösségépítés és az aktív kikapcsolódás elősegítése. Reggeli torna – 2025. május 8. (csütörtök) A napot egy frissítő, közös testmozgással indítjuk. A program célja a jó hangulatú napindítás, valamint az összetartozás élményének erősítése.
2025. május 7. 08:00 - május 8. 08:00
Aerobic óra – időpont: május 7. (szerda)  Az órát egyik kolléganőnk tartja, aki tanúsítvánnyal rendelkező oktató, és rendszeresen vezet Kangoo edzéseket is. A mozgásformát úgy állítjuk össze, hogy kezdők és haladók számára egyaránt élvezhető és követhető legyen.  Pingpong bajnokság – időpont: május 8. (csütörtök) 
2025. május 8. 09:00 - május 9. 09:00
A DKV Zrt. is csatlakozik a 2025. május 01-11. között futó, „Mozdulj EGYÜTT Debrecen! - 10 nap a mozgás jegyében” kampányhoz. A társaság munkatársait Szász Máté, a Lion Fitness Debrecen fitneszedzője várja május 08-án, 09 órakor egy frissítő reggeli tornára a DKV Salétrom utcai telephelyén.
2025. május 8. 15:00–15:45
László Ákos grafikusművész legendás alakját és szellemes stílusát, a négy templom titkát, és egy 19-20. század fordulójából származó képeslap történeteiről is mesélünk a belvárosi falfestményeket felfedező túrán.
2025. május 10. 08:00
A Krones Charity Run egy olyan jótékonysági futás, ahol a résztvevők közösen futnak egy jó ügy érdekében, hiszen a nevezési díjakból befolyt teljes összeget a Krones Hungary megduplázza és felajánlja egy alapítvány részére. A verseny különlegessége, hogy a futók közvetlenül a Krones debreceni gyáregységének csarnokain keresztül teljesíthetik a táv jelentős részét.
2025. május 10. 10:00–14:00
Évek óta indulunk a Deutsche Liga rendezvényen, amely idén 2025.05.10-én kerül megrendezésre a BeStrong sportcentrumban Pallagon, a Germanisztikai Intézet, DE szervezésével.
2025. május 10. 10:00
A Deutsche Liga egy kispályás focibajnokság német érdekeltségű cégek munkatársai számára. Tehát nem kizárólag német/osztrák/svájci cégek csapatait hívtuk meg, hanem olyanokat is, akiknél a német nyelv fontos szerepet játszik. Célunk a céges munkatársak networkingjének elősegítése, a német nyelv és a mozgás fontosságának kiemelése.

Az összes program:

Időpont Esemény neve Helyszín Link
2025. május 1. 08:00 - május 10. 20:00 Deloitte
2025. május 1. 08:00 - május 10. 22:00 K-FITNESS NYÍLT NAP
4030 Debrecen, Epreskert u. 1.
Részletek
2025. május 1. 08:00 - május 10. 20:00 HSA Group
2025. május 1. 08:00 - május 10. 20:00 MOZDULJ, DEBRECEN!
Részletek
2025. május 1. 10:00–15:00 DEAC CSALÁDI NAP
4032 Debrecen, Dóczy József utca 9-11.
Részletek
2025. május 5. 08:00 - május 9. 20:00 MOZDULJ, DEBRECEN! ISKOLAPROGRAM
Részletek
2025. május 7. 06:00–22:00 UNIFIT NYÍLT NAP
4032 Debrecen, Nagyerdei park 1.
Részletek
2025. május 7. 06:00–22:00 VEZÉR FITNESS NYÍLT NAP
4026 Debrecen, Kálvin tér 3/b
Részletek
2025. május 7. 08:00 - május 8. 09:00 SEMCORP Hungary
2025. május 7. 08:00–20:00 Bro'Z Debrecen
Debrecen, Füredi út 76, 4027
Részletek
2025. május 7. 08:00 - május 8. 08:00 Trans-Sped Kft.
2025. május 8. 07:00–21:00 NŐI VEZÉR FITNESS NYÍLT NAP
4024 Debrecen, Kossuth u. 42. fszt. 1-2.
Részletek
2025. május 8. 09:00 - május 9. 09:00 DKV FITT
4025 Debrecen, Salétrom u. 3
2025. május 9. 18:00–20:30 GÖRDISZKÓ
4031 Debrecen, Derék u. 33.
Részletek
2025. május 10. 00:00–23:59 CORPUS FITNESS NYÍLT NAP
4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5.
Részletek
2025. május 10. 10:00 Deutsche Liga
2025. május 24. 09:00–14:00 X. VELED KEREK A VILÁG SPORT- ÉS CSALÁDI NAP
4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5.
Részletek